Ma Taichi nap volt...azaz este 7re mentem be Dinkelsbühlbe, találkozni a csoporttal és gyakorolni, erőt gyűjteni. És persze tanulni...elengedni, megérkezni...
nagyon élvezem. Már nem mindig kell figyelne a gyakorlatok sorozatára, néha tényleg sikerül az elengedés, megérkezés...
valami ilyesmi, de nem hiszem, hoy egyhamar eljutok erre a szintre:
Ez most a Jan stílus...Otthon, Budapesten, egy másikat tanultam annak idején:
Nagyon boldog napom volt hétfőn, ami kedden folytatódott... Először is, újra mentem Lauchheimbe, ahol heti két napot dolgozom egy reklámstúdióban...nagyon jó kis kihívásaim voltak. Hétfőn például elkezdtem egy honlap aktualizálását...juhuuu...5 éve legalább, hogy nem foglalkoztam ilyesmivel, akkor tanultam a Dreamweavert. Azóta sem foglalkoztam vele és akkor most mélyvíz...
Hazafelé meg csoda történt. Amúgy is jókedvem volt. Az ég alján fényes foltot láttam...Nem tudtam hová tenni. Tudni kell, hogy itt, Frankföldön, ahol most élek nincs igazán sötét éjjel. Az ég alján, ha körbetekintek, mindenhol látni, merre vannak a városok. Eszméletlen a fényszennyezés. Viszont most nem ez volt a helyzet, Tudtam, hogy abba az irányb nem igazán van ekkora város, ami idelátszana, eddig nem is látszott. Na mindegy, majd kiderül, úgyis arra vezet az utam. De azért kíváncsian figyeltem...és egyszer csak kibukkant a hold!!!!!Hatalmas, narancs lufi...ááááá. Teljesen elképesztő volt..És persze ilyenkor nincs sehol egy kis leálló...Aztán csak le tudtam állni...akkor meg azon bosszakondtam, hogy ilyenkor nincs nálam a kamerám. A telómmal próbáltam képelet készíteni, kevés sikerrel. Nagyon nagyon szép volt.
aztán mentem tovább...és olyan szerencsés voltam, hogy telibe láttam, ahogy emelkedik. Rögtön eszembe jutott, hogy mit is akarok lefényképezni....végig azon izgultam, jó helyen legyen a hold a témámhoz...és igen:
nagyon .nagyon....el is kellett énekelnem az esti imát, ami a másik kedvencem és minden este, éjjel eléneklem. Akkor is, ha éjjel egykor megyek haza:
mikor hazaértem, ott még nem látszott, a hegy (bocs, domb) pont eltakarta. De a csillagok, mint majdnem mindig ott ragyogtak. Ilyenkor sajnálom, hogy nem ismerem a csillagokat. Bár így is többet mint a legtöbben: láttam a Göncöl-szekeret, az Orion övet...amiket név szerint ismerek :) a Cassiopeiát nem láttam...
De másnap! Hú, kicsit késéssel indultam megint Lauchheim felé... de szerintem nem vélatlenül. Olyan csodás napfelkeltében volt részem, hogy az csoda. Megálltam és elénekletem a Napba nézve a Reggeli imádságot, ahogy azt a moldvai táncházban tanultam és mai napig a kedvencem és ha nem túl stresszes a reggelem, eléneklem...
És ehhez jött a gyönyörűséges, ködfátylas ébredő táj, ahol a fák kikandikálnak a ködtakaró alól...
A nap tovább is jól alakult. nagyon jó lesz, érzem..
