"Rauchen Sie Tabak, mein gemahl, er verdirbt höchdtens die Tapeten, aber unterstehen Sie sich nicht, jemals eine Zeitung anzusehen; das verdirbt Ihren Charakter,"

(aus: Die Journalisten. Lustspiel in vier Achten von Gustav Freytag, Leipzig 1854)

Egy évvel ezelőtt kaptam...vigasztalásul...

Most, egy év elteltével, még mindig él és virágzik :)

Csoda...Nálam általában a növények nem bírják ilyen sokáig. És az orchideáról különben is azt hallani, hogy nagyon kényes, hogy nem szabad mozgatni...tápoldat...stb, stb... Valamit nagyon tud ez a ksi virág, mert harmadszorra virágzik. Nulla tápoldat, költözött a nyáron 160 kilométerrel odébb, másik ablak, másik irány... és mégis :)

Örülök neki :)

Kicsit elmaradtam innen, de van indokom. Hétvégén kirándultunk a hegyekbe. Átkalandoztunk Ausztriába. Először nem tudtuk, hová is kellene menni, de aztán csak visszatértünk a Lech völgyébe. Annak is egy jól eldugott sarkába. Az egyetlen mellékfolyó baloldalon, ami az Allgaui Alpokba nyomul be...pontosabban az onnan eredő patak, a Hornbach. Ennek a völgynek az elején van Vorderhornbach, majdnem a végén meg Hinterhornbach. Na , itt volt a szállásunk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem az "igazi", alpesi tél idején voltunk ott... nem biztos, hogy akár hólánccal is feljutottunk volna. Bár ahogy elnéztem, nagyon is odafigyelnek a tiszta utakra.

gyönyörű hófehér....óóóó. álljunk csak meg. Nem is itt kezdődik!!!!

Pénteken, kevés alvás után (kettőkor kerültem ágyba, fél7kor kelés) borongós, esős időben indultunk. Mindegy, hátha ott jobb lesz. Az út nagy részét átszundítottam. Hiába, kell az alvás :)

Megérkeztünk a hegyek lábához...kéne még kis ezt-azt vásárolni...nasi, gyümölcs, inni...ha elmegyünk túrázni, legyen mit eszegetni...Találtunk egy nagyon klassz áruházat...mindent lehetett venni a zsemlétől a fúrógépig...persze mindent jól meg kellett nézni...nem baj, van időnk.

Na, mi legyen az első célpont. nem régen megvettem az Alpin című újságot és annak csodák-csodája, pont a Lechtal volt a melléklete. Teli szebbnél szebb téli túrákkal... ki is néztem egy párat....Mi legyen az első? Mivel esett az eső, a legtávolabbit választottunk hátha ott nem esik. A Holzgaui Függőhídra a múltko nem jutott időnk. Hát akkor irány Holzgau...Nem is csalódtunk. Eső elállt, kicsit borongós, de jó idő...

Hamer megtaláltuk az irány ls elindultunk felfelé. Jó két és fél órásnak ígérték a kört...hát, rajta.

Az iskola mellől indultunk felfelé. Hó, fehérség...fantasztikus :) Aztán meg folyik mindenhol...a hó alól mindig előbukkan egy -egy ér, vízfolyás... Szánkópálya van emellettünk kiépítve, ami lassan áttevődik az utunkra...aztán az utunk is egyre keskenyedik, de a sok nyom mutatja, jó irányba megyünk.

Aztán végre elérjük a hidat.

105 méter magasságban veszül a Höhenbach völgye felett. Jó 200 méterhosszan...A leghosszabb gyalogos függőhíd Ausztriában.

Eltöltöttünk egy kis időt itt. Mivel egyedül voltunk, annyit járkáltunk fel és alá, amennyit csak akartunk. Közben egy felhőcske átlebegett rajtunk. Sajnos nem sikerült igazán lefotózni...elég lenge volt :)

 Aztán jött a következő kérdés...merre van a körút, amit jelöltek. A másik oldalon akartunk lemenni, teljesen logikusan, hiszen egy kört ígértek. A másik oldalon az egyetlen szóba jöhető helyen kiírás figyelmeztetett, hogy az út csakis saját felelelősségre járható, csúszhat, eshet...stb... és nem volt arra semmi lábnyom... akkor most úttörőt játszunk , juhuuu...

Nagyon kalandos volt, de szerencsésen leérkeztünk...ide vissza kellene jönni nyáron....

Ezután elfoglaltuk a szállásunkat Hinterhornbachban... Ez a Lech egy kis mellékfolyója, a Hornbach völgyének a vége felé található... a falu vagy 3-5 kilométeren húzódik, kicsi bokrosodások keskeny kis úttal. Ha azt mondom, hogy az "üres úton 70-es tábla, a házak közelében meg 30-as tábla...ez mindent elmond...Alig tudtunk felmenni...hajtűkanyar élesen jobbra, élesen balra...mindez jó kis emelkedéssel. Szerencsére nem az igazi alpesi télben érkeztünk (de ezt már írtam). Választhattunk a nagy, hát helyiséges szoba és egy kicsi de jó kilátású szoba között... a kicsi nyert:

Nem tudom, miért nem tudom helyes irányba fordítani...de ez volt a kilátásunk :)

Aztán elmentünk még egy kisebb túrára, amit szintén abból a kiadványból néztem ki:

nagy Wängerle kör...Majdnem Reutte-nál, annak a Wängerl nevű falucskájában... egy kisebb kör, nagyon szép panorámával...

Csodás naplementét láttunk, de már az autóból visszafelé. Sehol nem tudtam úgy leállni, hogy tudjak fotózni...de a kigyúlt hegycsúcsok, a távolban,a Lechtal folytatásánál egy lebegő felhő felragyogása...fantasztikus volt...

Aztán vissza szállásra. menüt ettünk és nem bántuk meg...nagyon finom volt. A Panzió családi vállalkozásban üzemel, a fiatal srác a szakács is, a feleség a felszolgáló is meg a takarító...két tündéri gyerekkel...

A szoba aztán csalódás volt, mert nagyon hideg volt... befűtöttünk a zuhannyal, jó forró vízzel zuhizni, aztán be az ágyba. Szerencsére a takaró nagyon klassz meleg volt...de azért kicsit rossz volt, ha kilógott valamim a takaró alól... Gyors sarokszámlálás a szép álmok végett, ébresztő beállítása, mert holnap reggeli után irány a Hegy...de melyik?

A következő részben elmesélem, mert még nem dolgoztam fel az összes képet...

Ma, február 3dikán semmi sem sikerült úgy, ahogy akartam...rosszul ébredtem a torna sem segített...hideg volt...esett az eső, aztán a hó... nagyon, nagyon hideg votl. Sajnos a taichi sem sikerül núgy, ahogy szokott. Dekoncentrált voltam...De ilyennek is kell lenni. Ebből is tanulnom kell :)

Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent.

Tegnap nem voltam formába...de ma mindent megteszek azért, hogy ez ne így legyen.

Tornáztam...kicsit...

Kreatívkodtam...

Boldog zenét hallgatok :)

Súlyos, nehéz fellegeket kergetett Szélúrfi...vagy a Garabonciás. Aki egész éjjel rázogatta a redőnyöket, dögönyözte a házakat. Mintha ellenőrizni akarta volna tartósságukat... Egész nap vonultak a nehéz felhők, mint a marhák, akiket Bécsbe hajtottak fel annak idején, még a Monarchia alatt...Néha röpke pillanatokra kibukkant az ég kékje, de rögtön be is zárult a luk...összezártak a felhők...

Itt aztán nem látta volna meg az árnyékát a medve, de akkor is fázósan bújt volna vissza a barlangjába, mert szélúrfi alaposan megcibálta volna a bundáját. Amire persze, ennyi alvás után bizony ráférne a szellőztetés. De itt már rég nincsenek medvék, erdő még csak-csak, de elveszni azokban sem lehet már...

„Ne sok pénzed legyen, hanem elég. Ne sok időd legyen, hanem elég. Ne sokat dolgozz, hanem eleget, ne sokat elmélkedj, hanem eleget.” – tanította Lin Csi apát a Huo To folyó partján, korunk jelmondata mégis az, hogy Sosem elég!

Dinkelsbühl település Németországban, azon belül Bajorországban. Lakosainak száma 10 630 fő.

Dinkelsbühl Baden-Württemberg tartomány határához közel fekszik, a német  "Romantikus út" része. A város  Wörnitz folyó partján fekszik, délkeletre Frankenhöhe-től. A Wörnitz itt egy háromszög alakú lerakódást épített, amire Dinkelsbühl régi városmagja épült. 

Dinkelsbühl történetének legismertebb epizódja szintén a Harmic-éves háborúhoz kötődik. 1632-ben Gusztáv Adolf svéd csapatai foglalták el a várost. A polgárok gyermekekből álló küldöttséget menesztettek a svéd királyhoz, akik kikönyörögték a város számára a kegyelmet. Ennek emlékére minden évben megtartják a gyerekek felvonulásával egybekötött történelmi fesztivált (Kinderzeche). ( Erről majd külön blogban...)

A várost tökéletes épségben megmaradt falak, bástyatornyok, és várárok veszi körül. Négy szép városkapuja a Rothengurgi, a Nördlingeni, a Wörnitzi, és a Segringeni kapu. Azt viszont tudnunk kell, hogy ezek az erős falak és bástyák soha semmilyen ellenségnek nem álltak ellen. Az első puskalövésre mindig feladták a várost, nem akarván felesleges ellenállással felbőszíteni a támadókat. Vagy addig húzták az időt és választottak szövetségest, míg mindig jól beválasztottak....majdnem mindig a vesztes oldalra álltak...Sikerült is nekik épségben megőrizni a városukat, mert sose volt pénzük az új építészeti stílusokban újjáépíteni a várost, minden pénzük az adókra, sarcra, a megszálló csapatok etetésére ment el... mindig csak annyi maradt, hogy úgy-ahogy kipofozzák, újítgassák a házaikat. Köszönhetően Bajor I. Ludwig  műemlékvédelmi rendeletének, amit 1826(!!!!!)ban adott ki, megmaradtak a városfalak, tornyok, a házak. Megtiltottaa új házak építését, a régieket kellett felújítani....Ennek köszönhetően maradt meg a régi városkép. Szigorú építési előírások vannak azóta is: nincsenek világító reklámok, az ablakokat is előírás szerint lehet kicserélni, a tetők kialakítása és fedése, de még a házak színe is szabályozott. A legédesebb, hogy a házak 99%án a házszámok egy helyi művész keze nyomát őrzik. Mint ahogy a boltok feliratai is.

DKB nyelvi és kulturális szempontból is érdekes helyen fekszik: Felsőfrankföld, Svábország és Bajorföld háromszögben. Keveredik tehát itt a frank beszéd a svábbal és a bajorral...ember legyen a talpán, aki megérti. De leginkább frankok...identitásilag...

Ürítsd ki magad, hagyd hogy az Univerzum töltsön meg...

Na, elkapott a rothadó kapitalizmus lendkereke...micsoda szörnyű kép...szóval a  fogyassz, vegyél, egyél...

Kipróbáltam egy szolgáltatást, ami pofonegyszerű, hatalmas ötlet... Főzz otthon, mi házhoz szállítjuk az alapanyagokat, a receptet is megkapod, a honlapon is ötleteket, segítséget kapsz...és még Jamie Oliver is segít :)

Mondom, hatalmas ötlet. Hívtak telefonon, rábólintottam, miért ne? Próba, szerencse

Megérkezett az első doboz....Vártam, persze, de nem gondoltam, hogy ilyen korán kihozzák. Kitámolyogtam az ágyból...hatalmas doboz. 3 étkezésnyi alapanyag van benne...

Nyitogatom, és azon szörnyülködöm, mennyi csomagolás! Hogyan fogom én ezt elpakolni, szortírozni...Mert ugye itt nagyban megy a szemét szelektálása, nem kispályások...de erről majd máskor...Csomagolás: hatalmas, gyönyörűen bepakolva, a romlandó cuccoknál hütőakku szerű, gyapjúba csomagolva. A levélke hozzá és a receptes lapok...Éppen azon gondolkodtam, hagyom az egészet a csudába, mert ennyi keletkező szeméttel beborítom a világot, a végén még miattam fulladunk bele a szemétbe.Amikor a doboz hátulján ott a szöveg, hogy hol tudok utána nézni a feldolgozásnak...gyorsan laptop, tájékozódjunk. Szuper. Minden ötödik dobozba belefér az előzőek hasznosítható része, vissza kell küldeni. Kinyomtatom a cetlit az oldalukról irány vissza...remek! 

Akkor lássuk az első főzőcskét. Chorizo-Paella pirított mandulával...hmmm

Könnyű főzőcske. Tetszett, nagyon jó kedvvel főztem. Egész lelkes lettem. Alig vártam a következőt.

Gnocchi-serpenyő diós sajpestóval és spenóttal:

Nagyon finom....tényleg, nagyon érdekes a dió benne. 

Persze, nem én lennék, ha nem lenne valami bajom. Otthon hagytam a Robochef-et, amivel össze lehetne kutyulni apróra a dolgokat, nincs mozsaram...semmi, amivel jól lehetne aprítani. Márciusig ez így is marad, mert akkor látogatok haza és remélhetőleg nem felejtem el :)

És a harmadik:Fűszeres marhahús répa és krumplihasábokkal és ruccolával...

Ez nagyon nagyon fini volt, nekem elég is. De egy normális felnőtt férfi ezután szerintem megkérdi: Finom volt ez az előétel, mi a főfogás...szóval, még mindig vannak, akik nehéz fizikai munkát végeznek és azoknak ezek az adagok nevetségesek...

A következő csomag kicsit kalandosan érkezett meg, mert kedden szerdán kellet volna megjönni, de az ünnepnap volt. Keddre igérték, amiből nem lett semmi, hiába élesítettem a szomszédasszonyt, hogy majd vegye át...de csütörtök reggel menetrendszerűen megérkezett...remek:

Kelkáposzta...Wirsing...ennek vajon miért tök más a neve németül?

Na mindegy. kelkáposzta sertésérmékkel és sült nokedli (Spätzle)...hát, erről nincs fotóm, de nem is baj. Nem volt rossz, de sose csinálom többet. A kelkáposzta ilyen mennyiségebn, ennyire kevés husival...felejtős.

Aztán Marhahátszin Strindberg módra sültkrumplival és répasalátával... Ez igen, ez nagyon finom votl..

És a csúcspont. Amit előre persze nem tudhattam, de... Jamie Oliver féle Salsa-spagetti fekete olivabogyóval és friss bazsalikommal...hmmmm igazi ízorgia. Erről nincs képem, de egészen elvarázsolt. Friss, üde ízek. Csak a tésztát kellett kifőzni. A salsa mártást kizárólag nyers összetevőket jól össze kellett aprítani, összedolgozni és rá a tésztára..isteni...tényleg. Minimális erőbefektetéssel, rövid idő alatt...óriási..

De, egyelőre ennyi volt a kaland, mert utána számoltam és az, hogy egy étkezés 7 euróra jön ki egy személynek és még nekem is kell megfőzni...kicsit sok. Persze mihez képest. Ha az embernek nincs kedve mindig vásárolgatni. És tulajdonképpen csak annyi alapanyag van a dobozban, amit tényleg felhasznélok, nincs maradék, nincs felesleg, nincs kidobás, pazarlás. Talán majd újra rendelek, mert azért tetszik a dolog.

Mint üzlet is. Mint ötlet...kár, hogy nem nekem jutott eszembe.

A végére itt a link, lehet böngészni :)

https://www.hellofresh.de